Helyzetjelentés: Leültem, mert mászkáltam eleget, a lábujjaim már bántják is egymást. Inkább írok. Itt ülök a szokatlanul kihalt Szent Márk téren, kortyolgatom a délután vett körtelevet, ami az éjszaka ellenére jól esik a 28°C-os hőségben. Ledér öltözetű nőszemélyek és pizzás dobozt vivő srácok mászkálnak itt-ott. Pár asztalnál beszélgetnek még, amúgy senki nincs. Mindez azért, mert hajnali 3 óra van és a legtöbb turista alszik ilyenkor. Nagyon tetszik a tér, szerintem az olvasók közül nagyon kevesen látták így. Pár negyedet leszámítva mindenhol voltam. Sétám nagyobbik részét éjszaka tettem meg. Nagyon különleges élmény volt: azonfelül, hogy nem volt kánikula.

Délután érkeztem meg vonattal túrám utolsó állomására, miután úgy döntöttem, több időt nem tölthetek ott, és megvettem a vacsorára valót (leginkább nassolnivalót). Terepszemlével kezdtem: (buszmegálló a reptér felé reggelre), majd térképemet kezembe véve nekivágtam a lagúnák világának! :-)

Gyors mozgásomat (ami nem a lábamnak, hanem az eltévedés hiányának köszönhető) az útikönyv térképe és az iránytű együttes használata eredményezte. Az útikönyv több részre osztotta Velencét, s mindegyikben volt 1-2 ajánlott sétaút, na én pont ezeket követtem, így sikerült 10 óra alatt (kisebb megállásokkal) végiggyalogolni gyakorlatilag egész Velencén!

Utamat a délnyugati negyedben kezdtem (17:00), így jutottam el az Akadémia hídhoz (17:45, 2,6km), ami 1 a 3 (nemrég épült egy negyedik is) nagy hídból, amelyek a Canal Grandét átszelik. Csodáltam az épületeket a köztük menő csatornákkal, itt ott „le is tértem a kijelölt útról” jó fotó reményében, általában nem hiába. Hallgattam a gondolások énekét, és csodáltam ahogy siklanak a házak között. Végül megérkeztem a várva-várt dózsepalotához (18:30, 4km), s körbenéztem a Szent Márk téren, s hamarosan már a Rialto hidat csodáltam (19:00). Ez a legnagyobb híd, rajta kisebb épületekkel. Nem mentem át rajta, hanem észak felé fordultam, és a Ca d’oro melletti negyedet tártam fel, majd visszamentem a Rialtohoz, s a Ca d’oroval szembeni dokkokon csináltam magamról idióta ugrós képeket, és uzsonnáztam is. (20:15, 7km)

Ekkor már szürkület volt. A Strada Nova egyik bezárt boltja elé ültem le, s olvastam az útikönyvet, hogy mit is látok. Láttam a zsidó negyed egy részét, láttam hajós benzinkutat (!)(0:00, 10km), láttam a mentőállomást, és a mentő-motorcsónakokat, láttam a buliból hazamenő falubikáit (ezúttal nem kocsival, hanem csónakokkal, de hasonlóan száguldozva), ami nagyon érdekes volt. Ekkor nagyon sötét volt már, igaz, a közvilágítás kitűnő volt.

Ezután délkeletnek vettem az irányt, a Castello felé. Ez a negyed tetszett a legjobban. A színes házak, viszonylag széles utcák, száradó ruhák köteleken, a fák és a padok különleges hangulatot kölcsönöztek az éjszakai vízivilágnak. Meg is álltam sűrűn fényképezni, hogy másoknak is átadhassam ezt a élményt. Utcából hídra, hídról térre, térről mólóra érve mohón faltam a métereket, és nem győztem gyönyörködni a titokzatos esti fények és az ódon épületek látványában. CSODÁLATOS VOLT! Amellett, hogy fáradt voltam már, és az egyedüllét is zavart már, mégis egy különös világban éreztem magam, amiben – úgy éreztem – sokáig tudnék még bóklászni, még fájó lábujjakkal is.

Közben visszatértem a déli partra (az Isola di San Pietro volt a legkeletibb pont – 1:30, 15km). Egy padon ülve megettem pár croissantot. Itt már álmos is voltam, így kimondottan jól esett az ülés. Feltűnt a messzeségben a Szent Márk tér, és már „csak pár kilométer” választott el tőle. Ez hamar el is fogyott, közben kattan pár kép a messzebbi partokról, meg egy éjszakai vaporetto húzott el mellettünk, tele vidám turistákkal.

A Szent Márk téren (1:30, 17,5km) leültem egy asztalhoz. Nappal bizonyára egy pincér jött volna oda, hogy mit hozhat, most azonban nem zavart senki, és feltehettem lábam egy szemközti székre. Kellemes este volt, 3-4 asztalnál ültek valakik, amúgy enyém volt az egész tér. Szemlélhettem minden épületét, nem sétált be elém senki. Elfogyasztottam elemózsiám hátralévő részét, nagyokat kortyoltam a körteléből, és jól esett az ülés. :) Írtam a naplómat, üldögéltem, majd elindultam a reggeli buszhoz. Menni kellett, mert ha lekésem, ugrott a repülőm. Térkép nélkül, iránytűvel bóklásztam a Rialtotól a Róma térig, amit - később, mint terveztem, de – elértem.

Aludtam a reptérig, ott átmentem a szekun, és jött a rég látott, ám magyar utasoknál szánalmasan megszokott sorba állás (értelmesen a széksor háttámláinál alakult ki a sor, nehogy be lehessen állni). Jó óra múlva érkezett meg a gépünk Kolozsvárról (W-ben repüli a TSF-BUD-ot), de szerencsére volt egy magyar sztyuvi, elszoktam már a román kommunikálástól. Az előttem ülő lány soha nem repült még, és idióta kérdéseket tett fel a sztyuvinak (-Mi az nálad? – Egy mentőmellény – Jézus-Mária! Az meg minek – Jaj, ne aggódj, csak bemutatom a használatát! – Na ne viccelődj már, a frászt hozod rám! – Nyugi, mi naponta 6-szor repülünk...), látszott rajta, hogy izgult. Amúgy egész jól bírta.

Megérkeztem Magyar földre, 8 nap után tényleg felemelő érzés volt. Különösen azért, mert nem is az időből telt sok, hanem hogy olyan sok országban jártam, így olyan volt, mintha heteket töltöttem volna távol.

Velencei megfigyelések, tapasztalatok:
- Az útikönyvben olvastam, hogy éjszaka különleges hangulata van Velencének, mert a legtöbb turista a szárazföldre megy aludni. Többszörösen igaza volt a könyvnek!!!
- Itt mindenki hajóval jár, a pék, a gyümölcsárus, a rendőr, a mentő, a vagány motoros.
- Gyalogosan is be lehet járni Velencét egész hamar. Mondjuk hatalmas lelkesedés és akarat kell hozzá, de nem lehetetlen.
- Az éjszakai Velencét LÁTNI KELL!

Praktikus infók:
- A mekdonálcban (Strada Nova-n a Ca d’oro közelében) ingyenes a vécé. - Érdemes a szárazföldön megejteni a bevásárlást, mert a lagúnák közt nincs nagy szupermarket (még szerencse).
- Elcsíptem egy gondolás beszélgetését: egy házaspárnak €60-70-ért ajánlotta a 20-25 perces gondola utat.
- A Venezia Santa Lucia pályaudvarról félóránként mennek személyvonatok (regionale) Bologna/Verona felé. A buszközlekedés is nagyon jó, és szerintem nem drágább, mint itthon (a teljes ár). A vonat olcsóbb is. (!)
- Ha valaki nem hinné el, Velencében a vasút/buszállomástól MINDENHOVA el lehet jutni száraz lábbal, ingyen, a főszigeten belül. Nem kell hajóra szállni, az csak a szomszéd szigeteknél nélkülözhetetlen.