Emlékeim szerint eddig 2-szer jártam Németországban: ismerősöknél és vonatkörúton kisgyerekként 3 hétig, énekkarral Weimarrban 4 napig. Ezúttal a levegőből érkeztem, s pontosan 24 órám volt a 2 futópályán gurulás között.
Szállásom couchsurfingen folyamatban volt, de részben az én hibámból nem kaptam helyet. Mivel a reptéri alvásokkal foglalkozó honlapon kedves élményeket írtak Schönefeldről, úgy döntöttem nem halok bele, ha ott kell aludnom, ráadásul nem kell új jegyet vennem a metróra, mert a napijegy másnap 3-ig érvényes valamennyi közlekedési eszközre (kivéve IC, ICE) Berlin 3 zónáján belül. Ja, igen, tömegközlekedés: le vagyok nyűgözve. Jelentéktelen, de pozitív benyomás volt Ostkreuz állomás, ahol egyrészt 90 fokban metszette egymást a 2 vonal (ezzel egyből tudtam melyikre kell szállnom végállomás térképes egyeztetése nélkül), másrészt amint leszálltam, jött a csatlakozás – mindez szombaton, amikor nincs csúcsforgalom. Tökéletes menetrend.
A főpályaudvaron szálltam le (10:45), ami egy lélegzetelállító épület. A szép csarnok mellett különlegesség, hogy több szinten mozognak a vonatok.
Elindultam városnéző körutamra a reptéren szerzett metrótérkép és a könyvtári térkép segítségével (utóbbi nagyon megsínylette az oldalzsebembe való ki-berakást, de jó szolgálatot tett a hosszú gatya – amíg meg nem untam a meleget). A főpályaudvarról metróztam a Brandemburgi kapuig (11:45), ahol cigány-jellegű koldusok megkérdezték, tudok-e angolul, majd mutatott egy cetlit, amin angolul rajta volt a problémája, és kért 1 eurót. Elmeséltem neki, hogy az nekem most nagy pénz, egy harmad repülőjegy, s ha éhes, együtt érzek, mert aznap még én sem ettem. Nem hitte el, de ez már nem az én bajom volt (igaz, furákat gondolhatott laptoppal a kezemben, de akkor is filléres körúton vagyok és kész!). A harmadik leszólítás után már reflexből magyarul feleltem, hogy nem értem, amit mond.
A Tiergarten érintésével átsétáltam a Reichstaghoz, ahol úgy döntöttem kivárom a hosszú sort (12:00). Közben utcai művészek szórakoztattak minket modern, de vicces előadásokkal, majd kalapoztak. Végre bejutottam a parlamentjükbe (13:00), biztonsági ellenőrzést követően, s fel is mentem a kupolába, ami önmagában is érdekes építmény, ezen felül szép kilátás nyílt a városra.
A szemlélődés után (13:50) a Spree folyócska partján elsétáltam a Friedrichstrasse hídjáig, ahonnan villamossal mentem, ám az nem arra vitt, mint számítottam, s pont a magyar kollégiumnál tett le (14:30). Odébb leültem egy padra, ahol bő félórán keresztül küzdöttem az álmossággal. Majd elszántam magam, s elindultam a dómnézőbe. Sajnos be nem mentem, de kívülről is gyönyörű épületet jól meg tudtam nézni a mellette lévő parkból, ahol árnyékos helyen csábító padok és nyugágyak vártak (15:30).
Innen átsétáltam a TV—toronyhoz, s egyben átnéztem a szomszédságában lévő Alexanderplatzra is. Azt mondják régóta nagy központ – ez látszik is, de nem túl szépek az itt lévő épületek. A parkon át indultam a bájos Nicolaiviertel felé, közben a szökőkútból hűsítettem magam (16:30).
A Nikolaiviertel egy pici régi negyed a modern városmagon belül, igazi menedék azoknak, akiknek elegük van a XXI. századi rohanó életből. Itt láttam elvonulni valami felvonulást, nekem a Budapest parádé jutott róla eszembe a résztvevők kinézete miatt, de sokkal kisebb létszámban voltak. Metróra szálltam és átrobogtam a Checkpoint Charlie-hoz (17:30), ami az átkosban lehetőséget adott a nagykutyáknak a Kelet- és Nyugat-Berlin közötti átkelésre. Volt pár hülye amerikai diák, akik jú-essz-éjj-t kiabálva készíttettek magukról csoportképet, a járókelők nagy része azonban csöndben nézelődött.
Észak felé sétáltam a Friedrichstrassén, így értem el Gendarmenmarkt-ra, Berlin legszebb terére (18:20). Na de előtte 2 helyen megálltam: egy free wifi feliratú netkávézó előtt az utcan (nem volt sikeres az akció), valamint benéztem a Gallery Lafayette épületébe (egészségügyi okokból – valahogy az ilyen helyeken mindig kulturáltabb a lehetőség, mint a mekkdonálcokban, ám tény hogy fapados hotel nélküli városnézéseken célszerű feltérképezni az ilyen helyeket – néha nagyon hasznos tud lenni). Ezután végre megérkeztem a térre, ahol 2 szép (majdnem egyforma kupolás templom) és egy nagy lépcsős timpanonos épület (Berlini Koncertterem) várt. Meg kell hagyni, valóban szép a tér. Innen átszállással az olimpiai stadionhoz mentem (ha már a nyári táborban mi vagyunk a poroszok, s én vagyok az olimpiai összekötő), ami sajnos zárva volt (19:15), de a kerítésen kívülről is nagyon impozáns épületnek tűnt. Visszafelé úgy szálltam át, hogy Charlottenburg városrészbe érkezzek (20:00), s egyben megnézzem a kastélyt is. Annyira nem tett rám nagy benyomást mint vártam, ám az útba eső net-kávézó igazi segítség volt (a néger csajszi nem értette miért akarom a laptopomról internetezni, ha az asztali gépnek nagyobb a monitora, de megmutattam, hogy melyik kábelt fogom átdugni, erre azt mondta, ok, biztos értek hozzá... :D).
Buszra szálltam, s a Berlini Műszaki egyetemig gurultam. Ez – ugyan úgy, mint Budapesten – nem egy épület, hanem egy nagy komplexum, mégsem tett rám nagy benyomást (lehet hogy rossz oldalán sétáltam, de nem volt egy nagy durranás az épület, a miénk sokkal szebb). Végigsétáltam a Kurfürstendamm sugárúton, a végén vacsorára valót vettem. Megnéztem a Vilmos császár emléktemplomot (21:45), amit komoly bombatalálat ért, s ma csak tornya maradt meg, a főhajó s szentély helyére modern épület került. Közben ettem gyorsan a fagyit, mert 3-as kiszerelésben találtam, és ez volt az uzsonnám. :) A templomtorony közelében van egy nyilvános (persze elkerített) pissoir, ha valakit érintene...
Átmetróztam a főpályaudvarra, mert ekkorra biztossá vált, hogy a reptéren alszom, s kíváncsi voltam, mikor megy az uccsó vonat, amire még jó a hajnali 3-ig érvényes jegy. 0:40 – tökéletes, 1:08-or ér a reptérre. Ezután tettem egy sétát a toronyhoz (23:00), onnan a dómhoz (23:40) (közben visszavettem a délután leváltott hosszúgatyámat, de a szandál maradt mert nem volt azért fagy), onnan délnek a Gendarmenmarktra (0:00), majd át a Podsdamerplatz-ra (0:30), ezt épp metróval, s ott szép esti felvételeket gyártottam a toronyházakról (pl. Deutsche Bahn székház), és a különleges ernyőszerű Sony-center ékkövéről (változik a megvilágítás színe, nagyon hangulatos és modern). Ismét metró, ezúttal Friedrichstrasséig, majd rajta gyalog az Unter den Lindenig, amin végig is sétáltam a Brandemburgi kapuig (0:45), mert este valóban nagyon különleges hangulata volt. Még pár fotó a kapuról, majd spuri a vasúthoz, mert háromnegyed egy... a baj az volt, igen, hogy az érkezési időre emlékeztem, mint indulásira. Berohantam a pályaudvarra a jó irányból épp érkező jónak tűnő regional expresshez, de a kalauz leintett, hogy nem a reptérre megy. Pedig ekkor volt 1:08... igen ám, cavinton... No de sebaj, a jegyautomata ismeri a menetrendet, így hamar kikerestem a következő lehetőséget: 2:08. Emellett döntöttem (más választásom nemigen volt) s kényelmesen meg tudtam vacsorázni a peronon ülve.
A vonat kivitt hamar a reptérre, közben párszor elaludtam, még jó, hogy bemondta az állomásokat. A reptéren alvós honlap infói alapján megtaláltam a helyemet: a 2. emelet egy félreeső zugában (még konnektor is volt, de áram nem volt benne), de a lényeg, hogy 3-4 órát szépen tudtam aludni. 6 után elindultam rutinosan a szeku felé, hogy nekivágjak a „messzi északnak”, de erről a következő cikkben olvashattok.
Megfigyelések, tanulságok:
- német precízség 5-ös
