Korán kellett kelnem. Szombat volt, ráadásul Britanniában, azaz reggel amúgy is később indul minden. Legkézenfekvőbb lehetőség bejutni a városközpontba az volt, hogy elgyalogolok a reptérre, és a drága transzferbusszal jövök a központba. Nem sikerült egyből felkelni, így futás lett belőle. 16 kilós zsákommal nem volt annyira vicces. :) Lefutottam 4,3km-t, majd a főúton úgy döntöttem stoppolok. Szerencsére otthon nyomtattam néhány helységnevet A4-es lapokra, mert tervezett kirándulásomat – ami végül meghiúsult – stoppolással terveztem megtenni. Egy angol úr vett fel, és elvitt a buszállomásig, már amennyire a terelés miatt tehette.
A buszon alig voltunk, Newcastleben szálltak fel sokan. Én meg Scotch Cornernél le, ami egy jelentős autópálya csomópont. Innen 15 percenként jár a 26/X26-os busz Darlingtonba. Sokalltam a 4 fontot érte, s 5 perc alatt kaptam is stopot. Darlington első írásos említése 1100 után volt, a világtérképre viszont csak 1825-ben került fel. Itt nyílt meg ugyanis a világ első közforgalmú gépi vontatású vasútvonala, ami egy nagy fellendülés kezdete volt. Az óváros főtere 2 részből áll: egy hosszúkás részből, illetve egy nagyobb részből, aminek szélén a templom és parkja áll. A kettő közt van a piac tornyos épülete. Szombat volt, épp egy tűzoltózenekar próbált, volt élet bőven.
Darlington főtere
Útközben gyomrom kérésére, és a Greggs büfélánc ízléses plakátjának hatására vettem egy frissen sült marhahúsos nagy buktát 93 pennyért. Furák ezek a kis árak, de nem szabad sosem átszámolni, kint ez olcsó. Jól esett, nagyon!
A vasúti múzeum a város északi részében van, az egykori vasútvonal 1846-ban épült állomásán. Előzetes levelezés és diákigazolványom jóvoltából ingyen mehettem be. Maga a hely érdekes, de nem nagy, inkább szimbolikus: a környéken van több Vasúti múzeum is az egykori vonal mentén. A fogadóépületben jegypénztár, ajándékbolt, kávézó, stb. van, a lényeg pedig az egykori peronok közt látható. Kiállított gépek, eszközök, a vonal indulásának, körülményeknek, történelmi események leírása olvasható különböző képes tablókon. Egy külön teremben láthattam a Viktória-korabeli wc-ket is.
Elfogyasztottam egy teát a patinás „Restiben”, közben alkalmam nyílt pár szót váltani a múzeumpedagógus hölggyel, akinek ingyenes belépésemet köszönhettem. Beszélgettünk a vasútról, utamról, a múzeumról, amolyan protokollbeszélgetés volt leginkább. A tea szerintem életem legdrágább teája volt (1,8 font, igaz, több bögre is kijött a kancsóból), de jól esett, és egy kicsit fel is dobott, amire nagy szükségem volt.
Elkattintottam a kötelező önkioldós fotókat, majd visszaindultam a központba, egy kisebb kanyarral az óváros felé. A vonaton alig voltak, így nem végig ott ültem, ahová a jegyem szólt. Egy kis digitális kijelzőn olvasható volt a foglalásom, mármint a szék száma és a 2 állomás. A mellettem lévő pl. Yorktól volt lefoglalva, ahol én leszállni terveztem. Konnektor volt, wifi is, utóbbiért fizetni kellett volna (és előre megrendelni).
Félórás utazás után megérkeztem Yorkba délután 4-kor. Frankó nagy és szép vasútállomása van, igaz, ezzel nincs egyedül Angliában. Röstelltem – különösen szállásadóm előtt – hogy alig készültem fel a látnivalókból az egyes helyszíneken. Yorkról tudtam, hogy régi, gyönyörű város, vallási központ, olvastam az Ivanhoeben, de sokkal többet nem tudtam volna mondani.
Első célpontom a National Railway Museum volt. Ez egy óriási hely, olyasmi mint nálunk a Füsti, csak régebb óta van, talán jelentősebb, és ingyenes a belépés (az adományokat örömmel fogadják). 2 órám volt zárásig, bele is vetettem magam a sűrűjébe. Az egyik nagy csarnokban különbözőidők tipikus mozdonyai és kocsijai voltak kiállítva, többek közt György és Erzsébet saját kocsijai is.
Az egyik sarokban volt egy ruhafogas, meg egy doboz számos kiegészítővel, és egy tábla bíztatta a látogatókat, hogy öltözzenek be korabeli gépésznek/utasnak, és csináljanak magukról fényképet. Nos, nem kellett kétszer elolvasnom. :) Egy másik csarnokban különleges gépek, mozdonyok voltak, valamint rengeteg vasúti névtábla. Volt két kisebb, de így is óriási csarnok, az egyikben élőben láthatták a látogatók – munkaidőben – a szerelés folyamatát, az utolsó megnézett teremben pedig rengeteg, illetve még annál is több kisebb-nagyobb tárgy, vasúti relikvia volt kiállítva a régi állomástábláktól a hálókocsikban használt bilikig.
Hatkor zárt a múzeum, indultam be a központba. Csakhamar tátva maradt a szám. Majdnem akkora és majdnem olyan ép a fal, mint a luccai, nagyon jó hangulatot ad a bekerített területnek. Egy sanyisburiben vettem vacsorára valót (meal deal: szendvics + üdítő + chips/csoki/gyümölcs 3 fontért), valamint némi édességet a szállásadómnak, majd fel is hívtam, hogy pontosan mikor mehetek. Tudtam hogy későn ér haza, de végül azt mondta hogy 10 után otthon lesz. Szuper. Addig vígan elleszek, gondoltam. Pont visszamentem az egyik városkapun, amikor egy néni tolta a biciklijét velem szemben (ismerős volt a kaucsos profilképe alapján). Lassítottam lépteimet, ő is, elmentünk egymás mellett, majd lassan megfordultunk. Kérdeztük egymás nevét, és... hihetetlen! Pont összefutottam vele!!! :D Volt már hasonló találkozásom, de ez most nagyon meglepett. Épp a yorki misztériumjátékok próbájára igyekezett, mivel a program háttérmunkáiból önkéntesként elég nagy részt vesz ki. Invitált, hogy jöjjek vele. Ekkor még nem tudtam hová megyünk, de azóta hálás vagyok a sorsnak, hogy összefutottam vele. Este 10-ig néztük a gyönyörű szabadtéri színpadon próbáló színészeket, különös élmény volt. Pláne, hogy egy olyan „külsős/idegen”, mint én voltam épp, nem tehetné be a lábát.
Vasárnap reggel mászkáltam még Yorkban. Voltam olyan hülye, hogy a kék égre nézve esőkabátom helyett a pulóveremet vittem. Igaz, hogy nem volt meleg, de fordítva sokkal jobb lett volna. Esett, azaz inkább csak szitált, viszont tisztességesen. Egy papírgyűjtős kuka mellett álltam, amiből egy bácsi rángatott ki egy jókora darabot, majd a feje fölé tette és elcsoszogott. Követtem én is példáját, már ami a mondat elejét illeti. Részben végigjártam a városfal ösvényét (ami néhol veszélyes, mert a nagy magasság ellenére nincs korlát, de jó ránézni onnan a városra. Jártam az ún. Shambles-ben, ami egy szűk középkori utca, rendkívüli hangulattal.
Szinte éreztem a szagát az utca közepén csordogáló... khmm, hagyjuk. :D Körbejártam a Minstert is, ami a yorki hatalmas anglikán katedrális. Ritkán jártam ilyen középkori (értsd fennmaradt, azonos funkciójú) házak között.
Tervemhez képest késve értem vissza a csomagért, de szerencsére közel volt a vasútállomás, ahonnan a vonatom ment Manchesterbe. Ez már a következő cikk témája.
